Amikor legközelebb felmászol, akkor inkább kend át rendesen az érintett területet penészgátló alapozóval (beeresztővel, pl Merkur-F.
Az ablakkeretbe a lentebb javasolt automata szellőztetőt építsétek be. Plusz, ha lehetséges, akkor egy olyan páraelszívó kellene, ami kültéri kivezetésű és páraterheléssel járó főzőműveleteknél intenzíven járassátok.
A csempe nem sokat segít, amint megül rajta pár mikronnyi porréteg, a penész máris életre kel. Persze letakarítani könnyebb mint egy festett falat. Ugyanakkor a csempézett felület lecsökkenti párafelvevő falfelület nagyságát, tehát a nem csempézett sarkokban még intenzívebb lesz a képződés.
Baromi nagy ablakaink vannak. Három van a konyhában, ebből kettő 127cm széles, és kb. 180 magas, 6 centi a fakeret, és duplaüveges. Kivenni a súlya miatt eleve csak két ember tudja. A középső ablak 55 széles, a többi mérete ugyanaz. Nem hiszem, hogy ebbe beleférne a szellőztető, cserélni nem fogjuk, mert nincs vele baj, a csere viszont nagyságrendileg egymillió a lakásra vetítve.
Az ablakok azon az oldalon vannak, ahol a két szellőző is, és általában a szél, ha fúj, 10-ből 9 esetben innen. A lakás természetes szellőzése olyan jó(?), hogyha szeles idő van, a bejárati ajtóra rá kell fordítani a kulcsot, hogy ne lötyögjön benne az ajtó a huzattól. Főzésnél mindig nyitunk ablakot, van kis kiakasztója, amivel kb. 15 centiig ki több fokozatban ki lehet nyitni az ablakokat. Tényleg úgy érzem, hogy a lehetőségekhez képest szinte mindent megtettünk, de a penész jön. Ha nagyon száraz az idő - pl. tavaly nyáron - akkor akár fél évig is nyugi van, de ha vizes, akkor hamar jön. A külső szigetelés az ára miatt utópia.