Kedves D-4D & D-CAT közösség!
A segítségeteket/tanácsotokat szeretném kérni.
Egy Lexus IS220d tulajdonosa vagyok, mely az utóbbi időben időnként erősen fehér, ködszerű, szúrós szagú füstöt ereget.
Mivel korábban már voltam Avensis D-4D D-CAT tulajdonos is, tisztában vagyok vele, hogy ez télen sajnos előfordul, illetve hogy összefüggésben van a városi használattal.
Mivel az utóbbi időben túlsúlyban voltak a rövid városi használatok, a mai napon miután már bemelegedett, mentem vele egy kört az M0-son az M7-estől az M5-ösig, 2000/3000 között tartott fordulaton, melynek eredményeként az említett szakasz megtétele közben többet füstölt, mint nem, így az M5-östől megtettem visszafelé is az utat az M7-es felé, mely alatt visszafelé már némileg kevesebbet, de mégis többet füstölt, mint nem, és még a Budaörsi úton sem hagyta abba, tehát gyanítom, ha tovább megyek, tovább is csinálta volna.
(A külső hőmérséklet -4 fok volt)
Az autó 110 ezer km környékén jár, végig márkaszervizben szervizelt, a kötelező szervizelések során szoktam kérni az EGR szelep tisztítását, hidegen nem hajtom, a turbóval várok leállításkor, kinyomott kuplunggal állítom le a motort, és OMV prémium üzemanyagot tankolok.
Mivel korábban ekkora mennyiségű füstöt (ennyire hosszan) sohasem tapasztaltam, szeretném a segítségeteket tanácsotokat kérni, hogy mit javasolt tennem?
(+info, hogy az út után a kipufogó végének utolsó 1-2 centije sötétebb színűvé vált, mint a kipufogócsonk többi része, kép: https://dl.dropboxusercontent.com/u/60006380/IMG_3012.JPG )
Illetve:
- Mekkora táv alatt mondható biztosan, hogy kitisztította magát? (Létezik egyáltalán olyan táv, aminél ez kijelenthető? Előfordulhat, hogy egy M0-son oda-vissza (!) megtett út az M7-es és az M5-ös között nem volt elegendő a tisztuláshoz?
- A leírtak alapján javasolt-e a Reálszisztéma szervizét felkeresnem, illetve ha igen, akkor minek/miknek a vizsgálatát kellene kérnem?
(Ha létezne bármennyire is egyszerű módja a vizsgálatnak/javításnak, akkor is inkább szakértő szemekre bíznám az autót, nem vagyok műszaki zseni)
Borzasztó szégyen és kellemetlen, hogy bár egy jó karban lévő, modern autóban ülök, mégis a füstöléskor a mögöttem lévők vagy lemaradnak, vagy mindenképp meg akarnak előzni, sőt...egyenes mikor elhaladnak mellettem, hibát feltételeznek és jeleznek, hogy nagyon füstöl az autó.
Tanácsaitokat, előre is köszönöm, és B.U.É.K.,
Mr. Moon
Ui.: Nem tudom, hogy bármit is számít-e, lehet-e összefüggésben a fent leírtakkal mi hol helyezkedik el az autó alatt, de leírom: sajnos december elején hátulról belém jöttek, január közepén kezdi majd el a márkaszerviz a javítást, amíg egyelőre annyit tudok, hogy: a hátsó lökhárítón kívül más szabad szemmel látható elemen nem keletkezett sérülés, de egészen biztosan sérült a fenéklemez és a hátfal is, a kipufogó résznél - szabad szemmel - nem látható sérülés.
Szia,
Sajnos az a probléma a Te gépeddel is, ami sok, ezzel a katalizátorral (DPNR) szerelt tulajt el ér. Sokat foglalkoztam a D-CAT rendszerrel, és ilyen esetekben, amikor a füst nagyon nagy méreteket ölt két alapvető dolog kerül előtérbe. Az egyik az, ami ritkább, de azért megesik, hogy az 5. befecskendező rosszalkodik. Rossz a porlasztási képe, esetleg "bepisil" vezélrés nélkül is. A másik, hogy a katalizátorban lévő NOx tároló katalizátor aktív felülete vagy nagyon be van rakodva valami égéstermékkel (ami lehet a kéntartalom miatti, vagy akár egy kis bekapkodott motorolaj miatt is, de simán lehet nem megfelelő minőségű, rosszul adalékolt gázolaj miatt), vagy egyszerűen termikusan degradálódott az aktív felület. Ezek bármelyike azt hozza magával, hogy a kipufogóba befecskedezett gázolaj a katalizátorban nem tud reakcióba lépni az aktív felülettel, illetve nem tudja hatékonyan megemelni a katalizátor hőmérsékletét. Gyakorlatilag tökéletlenül elégve, vagy akár el sem égve egyszerűen csak átszalad a katalizátoron.
Tehát itt nem az eltömődés a probléma a tévhittel ellentétben, de reakció és magas hőmérséklet hiányában az is eljön idővel.
Próbálj valami DPF tisztító/regeneráló adalékot beleönteni a tankba, és azzal járni. A Toyota/Lexus rendszereken ez akár működhet is, mert el tud jutni az adalék a rendeltetési helyére az 5. befecskendezőn keresztül.
Ilyen hidegben nagyon nehéz felmelegíteni a katalizátort, szóval egy ledegradálódott, kevéssé hatékony katalizátor jóval hajlamosabb a füstölésre.
Megérne egy analízist a Toyota teszterrel, hogy mik az értékek, abból lehet következtetni.
Ha érdekel írj bátran privátot, ebben segíthetek.