Nekem az az álláspontom ebben, hogy egy kutya-ember kapcsolat sokkal őszintébb, mint a legtöbb ember-ember kapcsolat. Az ember önző, mindenki, én is, a különbség csupán az önzőség fokában van. A kutya (kutyám) abszolút szeretettel és önzetlenül viszonyul a gazdájához (hozzám). Nem csap be, nem sért meg, nem rossz indulatú, mindig örül, ha hazaérek, mindig figyel rám. Nincs olyan eset a kutyánál, amikor az nem kíváncsi a gazdájára, hiszen Ő az élete. És, ha ez kölcsönös, na az az a dolog, amit egy nem kutyás soha nem tapasztal/ért meg, csak egyszerűen hülyének nézi a kutya gazdáját.
Ez nem célzás Rád, Palaczk, egyáltalán Nem, csak egy általános megállapítás részemről, saját tapasztalatomból, általánosítva.
Egy kutyával való együtt élés új dolgokat képes kihozni az emberből, olyanokat, amikről az illető addig nem is tudott. Magamról beszélek. Kötődöm a kutyámhoz. Emellett szerető családom van, amit soha semmiért cserébe nem adnék, szerencsés vagyok velük. Viszont az is biztos, hogy a gyerekem is kutya mellett fog felnőni már kicsi korától kezdve.
Az empátia az, amire a kutyák születnek, az emberek, viszont sajnos ezt jóformán figyelmen kívül hagyják, legalábbis nagyon sokan.
ja, és a kutya hűséges a gazdájához, ami az embereknél nem magától érthedődő...