Nagy vonalakban:
1. kevés típushibájuk van
2. ami mégis van, az ismert
3. mint sok más márkánál, itt is leginkább az állapot az, ami alapján érdemes választani
Ismert típushiba az
esetleges olajfogyasztás. Ez
szinte az összes vvt-i (1,4-1,6) benzinmotorra érvényes, mértéke eltérő, előre meghatározni az olajfogyasztás mértékét gyakorlatilag nem lehet, csak ha már nagyon elharapódzott, akkor vannak látható jelei.
Az ún. "előszériás" vvt-i motorokkal fordult elő, melyet először az E11 jelű, piskótalámpás Corollába szereltek, majd az E12-be is, egészen 2005. nyaráig, ettől a gyár már eleve javított blokkal szerelt autókat szerelt össze. Azonban, a már korábban eladott autók tulajai felé rendkívül korrekten járt el: azoknál az autóknál, melyek rendellenesen kezdték enni az olajat (akáb 1-2000km/liter), 7 év/180000km.ig - amelyik előbb bekövetkezik - garanciában fűzött blokkot cserélt, mely többek között javított dugattyúkat és gyűrűket tartalmazott.
Ez rend szerint be lett írva a forgalmiba és nem motorszáma, hanem motorkódja van a cserélt blokkos autóknak. Vételnél ez mindenképpen előnyt jelent...
Persze, nem minden előszériás vvt-i motor ette az olajat, nagyon sok múlott a megfelelő használaton és karbantartáson, de Toyotás szokásokhoz viszonyítva ezek a motorok hajlamosabbak voltak erre a hibára.
Az 1,8-as csak a TS verzióban volt, ami Yamaha-Toyota közös fejlesztés, az egészen más téma...
A másik lehetséges hiba a C150 jelű váltóval fordulhat elő: 2006-ban a váltókat Lengyelországba telepítették át, és az itt gyártott C150 jelű (csak az 1,4-es motorokhoz társított) váltók könnyített felépítése miatt előfordultak szinkronhibák, főleg az egyes-hármas fokozatban. Erre nem volt garancia, javítása költséges volt.
Típushibák közül igazából ennyi, a többi hibalehetőség leginkább a nem megfelelő használatból/karbantartásból eredően fordulhat elő.
Sajnos sokan vannak abban a téves hitben, hogy a Toyota nem romolhat el. Úgy is kezelik őket, kevesebb figyelmet fordítanak emiatt rá nagyátlagban, ami hiba. Csak a megfelelő karbantartás mellett lesznek hűek a márkanévhez, de sztem ez igaz a mostani autódra is.
Alapvetően sokat bírnak, nem robbannak le, kb az egyetlen ok, amiért egy Corolla nem indul, az a lemerült akkumlátor.
A hahu Corolla választéka általában siralmas. A jókat ritkán adják el, ha mégis feltűnik egy-egy érdemes darab, az 1-3 napon belül új gazdára talál. Nem véletlen.
Ha megvan a kiszemelt, indulni kell érte.
Az 1,4-es csak városban fogyaszt picivel kevesebbet az 1,6-osnál, országúton kb ugyanannyit eszik, de az 1,6-os azért valamivel lendületesebben viszi a kasztnit. Általános szervizelésükhöz ugyanaz és ugyanannyi olaj, ugyanaz az olajszűrő kell. Az 1,4-1,6-1,8 vvt-i motorok kvázi "ikrek", így egy 1,4-esből csak a dugók cseréjével is lehet 1,8-ast faragni.