...még a végén meg sem hirdetjük a Corollát. (Emlékeztetőül: 2003-as, fehér, 1.4-es Terra szedán, 71 ezer km-t futott.) Cimbora kijavítgatta rajta a hibákat, újrafényeztette a jobb első sárvédőt és az első lökhárítót, csütörtökön, mikor készen lett, kitette magához a szerviz udvarára. Csütörtök óta 4-5 érdeklődő akarta megvenni, az egyik ma délelőtt odáig jutott, hogy mondjunk bármilyen, 1.4M alatti összeget, és hozza a kp-t. Eredetvizsgát álljuk, ezzel remélhetőleg meg tudunk egyezni.
Egy másik érdeklődő elkezdte cimborának bizonygatni, hogy ebben bizony 200 ezer van, mert az oldalsó védőcsíkokat utólag fényezték. Kár, hogy nem voltam ott, jól szórakoztam volna.