A prius fogyasztását befolyásoló tényezők:
Az össztömeg:
A számítógép teljesen más programot ír a terhelés függvényében. Ilyenkor sokkal előbb indul a benzines.
Külső-belső hőmérséklet és ennek aránya:
+20 fok felett más program van(-0,5L/100), mint alatta. Rövidül a motor felfűtés ideje. Javul az akkumulátor hatásfoka, és általában ki van kapcsolva a fűtés. Ez önmagában jelentős megtakarítás, mert sokszor csak azért kell beindítani a motort, hogy ne hűljön el a hűtővíz. A klímát villanymotor hajtja, ez áramba kerül, de azt sok fajta módon be lehet gyűjteni. Fűtés 1L/100+ Klíma 0, 5L/100 garantált növekedés. Ha áll az autó, forgalmi ok vagy lámpa, kapcsold ki a fűtést-hűtést. Majd ha megyünk vissza kapcsolható.(nyomógomb a kormányon nem véletlenül került oda) Állítsd 3 fokkal lejjebb a hűtést, fűtést, mint szeretnéd a kezdeti szakaszban, majd menet közben lassan emelni lehet.
(szintén a kormányon nem véletlenül)
Gumi:
Nyomása; javaslom a 2. 7. !! Így is a széle kopik! Viszont nagyon jótékony a fogyasztásra.
Ne legyen nagyobb szélesebb, és ha lehet alacsony gördülési ellenállású, legyen. Ez ugyan drágább, de megtérülhet.
Lejtésviszonyok:
Fuss neki a hegyeknek, amíg lehet, ne „aludj el”.
Hegynek fel ne gyorsíts, és ne nyomj több gázt, inkább lassulj (kb10%) és hagyd a számítógépre a megoldást.
Lefelé hagyd a villanymotort felgyorsítani. (Mozdony effektus) Lényeg az egyenletesség.
Tempómat.
Használatát felejtsd el. Ez kényelmi eszköz az infantilis, ami csávóknak, mert nélküle nem veszik meg….
Vezetés technika.
Előzéseket lendületből megoldani, nem erőből!
Gyorsításokat lassan egyenletesen elkövetni. (Ne törődj a hátsóval, saját érdekeid nézd! )
Fékezéseket hosszúra, egyenletesre venni, és igyekezni nem lendületet veszteni. Követési távolságot a szokásosnál (20%) hosszabbra hagyni. A gázról nem levenni a lábat. (Hagyni, húzni egy kicsit a vill mocit.) Ahol lehet gurítani.(váltó marad D állásban) Várakozásnál nem üresbe rakni (N) mert ebben az egyetlen váltóállásban nem tölti az akkumulátort. B fokozatot, csak ha nagyon indokolt. Maximális sebesség 112 km/h. E felett lényegesen többet eszik. A monitoron a fogyasztás diagramm legyen. 2500 fölé nem ajánlott a fordulatszámot felvinni. (persze sajnos ez csak fülre megy)
Fontos a légszűrő tisztasága.
Világítás:
Fogyasztja az áramot, így a benzint is. Rádió, belső világítások is.
Felesleges súlyok az autóban.
Ne cipelj hülyeséget. PL: stoppos, anyós,stb….. Minden kiló számit.
Tank nem baj, ha félig van, úgy is nagy a hatótáv.
Dobd ki a pótkereket, csomagtartó vízszintes térelválasztóját, kalaptartót, az emelőt, szerszámokat,(úgyse tudod megjavítani) vegyél habot helyette. Kalaptartó helyet fólia hátra, tökéletes.
Légellenállás:
Széles gumi, tetőcsomagtartó, ablak légterelő felesleges utólag installált sárfogó gumi kerülendő.
Meleg garázsból indulás, föleg télen nagy előny.
Ne hűljön az autó 16 fok alá.
Ha ezzel minddel bepróbálkozol akkor az 5. 4-ből lehet 4. 2L/100.
De ha ez nem érdekel, használd az egyébként remek autódat. Én a kettő keverékét javaslom.
Így lett az első évben 4.86 L/100. Aztán már nem érdekelt. Ez az autó sehogy sem eszik sokat.
3-évesen eladtam Fulinak . Remélem egészseggel, használja még sokáig.
(Fuli: A héten kezdtem tatarozni. Talán most megkerül a tartalék kulcs is.)
A jelenlegi céges autóm Ford 1.8 Flexifuel +Gáz (utólagos instal)
Benzin: 8,3
Etanol: 8.5
Gáz : 10,5
Tök mindegy hogy megyek vele. Se több se kevesebb.
Rengeteget tankolok feleslegesen. Ez akkor is igaz, ha a gáz olcsóbb.
Nesze neked üvegház!