Azért azt is hozzá kell tenni, hogy fellevegősödik minden fékrendszer 2-3 év után már egy kicsit, ha nem cserélsz fékfolyadékot, akkor is érdemes lelégteleníteni a rendszert néha.
A fékfolyadék egyben kenőanyag is, keni az összes munkahengert, gátolja az oxidációt. Ha már sötét, szennyezett az állaga, akkor szerintem már cserés, mert ekkora tele van már szennyeződéssel, ami lerakódhat és árthat az egyes alkatrészeknek.
Olvastam a neten, hogy a legtöbb főfékmunkahenger-hiba a fékfolyadék cseréjének az elhanyagolására vezethető vissza. A sok szennyeződéssel teli fékfolyadék nem ken és tömít annyira, továbbá a szennyező részecskék ártanak a hengerfalnak és a dugattyú tömítésének.
Így én azt mondom, hogy ha megvan az előírt forráspont, de már szennyezet szemlátomást a folyadék (tehát nem étolaj/motorolaj színe van, hanem feketés), akkor érdemes azt kicserélni. Pláne úgy, hogy a fékfolyadék nem is egy horror összeg, 2,5e körül DOT 5.1-es Mintex kapható. A cseréje sem egy nagy durranás, egy a szereléshez értő ismerőssel simán otthon is meg lehet csinálni. Én pl. a párommal is meg tudom csinálni, ő pumpál, meg tölti a tartályt, én meg a légtelenítő csavart nyitom és zárom...