Nekem elég gyakran nem adják meg a jobbkezet a bicajosok itt a környéken. Minap kora reggel sötétben, lámpa nélkül jött balról a bicajos, uccsó pillanatban vettem észre és szerencsémre ~tízzel gurultam. Francnak sem hiányzik kora reggel egy ilyen galiba.
Kb. egy hónapja én is majd' elcsaptam egyet jobbkezes részen. Szinte mindig lassítok jobbkezes részen akkor is, ha nekem van elsőbbségem (megszoktam már, hogy erre szükség van...) hogy vészfékkel meg tudjak állni, de akkor egyrészt siettem, másrészt a bringás úgy jött, mintha legalábbis a Tour-on kerekezett volna egy időfutamon... Épp hogy nem csaptam el, majdnem elesett és a végén még visszajött magyarázni. Kisebb szópárbaj után végül elnézést kért ("nem tudtam h jobbkéz szabály van...") én meg jeleztem, hogy óvatosan, mert lesz aki nagyobb tempóban jön majd, mint én.
Még azt bírom nagyon, amikor az Üllői és hasonló nagyságú utakon közlekednek (életveszély), de a pénteki esetet már meg sem említem, amikor a háromsávos úton szembe a forgalommal két sáv között (!) jött egy cca. 60 éves kerékpáros. Barátommal csak összenéztük, hogy ennek hová gurulhatott a gyógyszere...
Azért vigyázzunk rájuk.