Szóval... Iráni légierő. A térség mumusa; a fő oka annak, hogy a nyugatbarát arab országok miért fegyverkeznek ilyen erőteljesen - és persze annak is, hogy a nyugat miért ad el nekik fegyvert.
'79-ig Iránban a sah volt uralmon, aki jó viszonyt tartott fenn az USA-val. Ebből adódóan az amerikaiak adtak is el neki haditechnikát, hatalmas mennyiségben. Utána viszont következett a '79-es "iszlám forradalom", Khomeiniék vették át a hatalmat.
Ebből adódóan, a mai iráni légierő fő ütőerejét jelentős részben továbbra is a '79-ig beszerzett amerikai gépek alkotják. Bizonyos típusok esetében gyakorlatilag érthetetlen, hogy miként képesek azokat immár több, mint 30 éve üzemeltetni, alkatrész-utánpótlás nélkül. Valahogy mégis megoldották - sőt, több amerikai típust jelentős továbbfejlesztésnek is alávetettek.
Egyébként ez a legtöbb, amit elértek - az iráni ipar nincs (még?) olyan szinten, hogy képes legyen új harcigép-típusokat teljesen önállóan kifejleszteni - amit "saját fejlesztés"-ként propagálnak, az valójában "csak" egy régebbi amerikai típus, nagyobb mértékű átalakításoknak alávetve.
És akkor nézzük a gépállományt, részletesebben.
A fő erőt változatlanul az F-14 Tomcatek alkotják. Ezt az -odahaza időközben már kivont- típust Iránon kívül senki másnak nem adta el az USA. A '74-'79 között gyártott gépekből 44 darab áll szolgálatban, változatlanul komoly harcértéket képviselve. Az irániak találékonyak és kreatívak: többek közt megoldották a Hawk légvédelmi (!) rakéta, valamit különféle orosz fegyverek integrációját a típuson.
Szintén az amerikai "örökségből" származik 65 db F-4 Phantom.
Valamint összesen 75 db az F-5 Freedom Fighter/Tiger különböző típusváltozataiból.
Itt jön be a képbe a "saját fejlesztés": a Saeqeh típus, amely nem más, mint az imént említett amerikai F-5-ösön alapuló, ugyancsak hazai gyártású Azarakhsh továbbfejlesztése. 2007 óta gyártják, jelenleg 24 db áll szolgálatban, a mennyiség növekszik.
Az előbb említett Azarakhsh típusból, amely valójában nem más, mint egy lemásolt és Iránban gyártott F-5 Tiger, 30 db áll szolgálatban.
Kínai típust is tartanak hadrendben: 17 db szolgál a MiG-21-es klón J-7-es export-változatából, vagyis az F-7-esből.
A '91-es Öböl-háború során Irakból átmenekült gépek közül való a Mirage F-1, amelyből 24 db áll szolgálatban.
Az IRIAF legmodernebb típusa a MiG-29-es; ráadásul ezeket nemrégiben korszerűsítették, orosz segítséggel. 40 db-ot tartanak hadrendben.
Van továbbá 13 db Szu-25-ös csatarepülőgépük (Irakból menekültek át ezek is).
Az egész IRIAF legnagyobb ütőerejét, és egyben a környező országok aggódásának fő tárgyát pedig az a 36 db Szu-24-es csapásmérő képezi, amelyből 12-t maguk rendeltek még a Szovjetuniótól, 24 db pedig ugyancsak Irakból menekült át. Ezek a nagy hatótávolságú gépek komoly mennyiségű levegő-föld fegyverzet, köztük akár nukleáris töltetűek hordozására is képesek.
Ráadásul az irániak megoldották néhány Boeing 707-es utasszállító átépítését tankergépekké, így a csapásmérőik, valamint az F-4-es és F-14-es vadászaik légi utántöltésére is lehetőség van.
De nemcsak ezzel, hanem egy teljesen önállóan és nagy hatékonysággal működni képes légierő másik fő eszközével is rendelkeznek az irániak: légtérellenőrző ("AWACS") repülőgéppel, az Il-76-os típusból kialakítva.
Van továbbá 15 Il-76-os és ugyancsak 15 C-130 Hercules szállítógépük, 3 db P-3 Orion haditengerészeti járőrgépük, stb.
