no, mesterek!
Először is elnézést kell kérjek, megvizsgáltam a PCV rendszert.
Sokakat, ezzel engem is megtréfált a kis átmérőjű karter visszavezető cső szívócsőbe való bekötési helye. A vicc az, hogy nem megy át a szívótérbe, hanem cselesen belül vissza van vezetve a fujtószelep elé. Ergo tiszta levegőt kap mindig. Az áramlás iránya persze itt is fordulhat, de ehhez azt kellene tudni, hogy a súlyszelep tényleg képes e zárni bármikor, hogy alakulna a nyomások stb. Egy biztos, hogy a kis csövön is előre megy az olajpára, mert a fojtószelepházban lévő nyílása körül is szép lerakódások vannak.
Na, összeállt a gép. Gyakorlatilag minden visszaállt a rendes működésére. Aksi előtte le volt véve, ezért full 0-ról indultunk, tehát még tanulja a középértékeket. Kis indítózás után szépen járt, meg volt az angol carinakra jellemző 1400-as alapjárat is. Majd bemelegedve szépen visszaejtette 800 köré. A fojtószelepházat kitakarítottam. Az alapjárat állító tekercset levettem, de igazából ezzel nem volt gond, csak a kíváncsiság hajtott. Abszolút könnyen fordult a megkerülő csatorna fojtása. Kipucoltam a koszt, olajsarat a fojtószelep körül így láttam meg, hogy a kis kartergáz cső innen lélegzik.
Ezt a kocsit előtte keveset vezettem, szerintem rendben van, ilyenre emlékszem. Mivel sokat állt és a féken kialakult némi felületi rozsda ezért amíg fel nem tisztul nem merek állatkodni vele, mert még a fékhatás nem az igazi. Az viszont érezhető, hogy 3500-tól már erősödik és menne mint a golyó.
A héten ezt a kocsit fogom használni, úgyhogy kíváncsi leszek hogy műkszik majd.
A váltások után a kis megrángás viszont ugyanúgy megvan. Már-már vezetési hibára gyanakszom, mert más autóval is elő tudom ezt hozni.
Erre a terhelésváltás utáni megrángással kapcsolatban arra is gondoltam, hogy mi van, ha a hajtáslánc kopása okozza?
A kuplung biztos nem, mert az új, nincs még benne 10 ekm sem. De a többi, motortartóbakok, féltengelycsuklók stb együtt? Nem tudom....
Szóval lényeg a lényeg, hogy az injektorok kitisztítva, döglött injektor kicserélve, végül is megy rendesen a többit meg majd meglátjuk.
Vannak még BOSCH cuccok a rendszerben!