Múlt héten a Balatonon nyaraltunk, készítettem
pár képet. Szívesen vennék néhány építő jellegű, de (amennyire lehet) objektív véleményezést a fotókról. Nem vagyok sértődős, nyugodtan lehet negatív véleményt is mondani, én abból is igyekszem tanulni.
Lehetőleg a portré képeket most hagyjuk ki, inkább a tájképek, naplementés képekről legyen szó.
Elöljáróban csak annyit, hogy a célom ezeknél a képeknél a pillanatnyi valós(!) fények, színek, hangulatok visszaadása a képeken, illetve az eszköz egy Canon EOS 500D váz, gyári 18-55mm-s kit objekívvel és egy sima cirkulációs polarizáló szűrő volt. Ja, és, persze egy állvány is volt nálam.
Utólag egész minimális mértékben a Photoshop Elements v9.0-val javítottam a képeket és, ha jól emlékszem, az albumban szereplő összes kép eredeti méretű, utólag egyiket sem vágtam.
Ha már fotózás, 5. évfordulónkra a kedvesemtől kaptam egy könyvet,
Scott Kelby - A Digitális Fotós Könyv 1.-et. Ez teljesen kezdőknek íródott, az első része egy 3 kötetből álló sorozatnak. Nem tudom, ki, hogy van vele, én pontosan egy ilyen könyvre vágytam, amiben nem fejtegetik oldalakon keresztül a fény, az optika, az egyéb kütyük összetételét, felépítését, stb, hanem konkrétan az adott témára adja meg ötletként a beállításokat, amiket azután, természetesen a fotós tovább finomíthat magának. De a fő csapásirány már megvan ahhoz, hogy ne lőjön túl nagy bakot. Valahogy úgy kell elképzelni, mintha Te a gépeddel állnál egy téma előtt, Scott melletted, és ha tanácstalan vagy valamivel kapcsolatban, akkor ő segít Neked megtalálni a helyes értékeket a jó képek elkészítéséhez. 10 fejezeten keresztül boncolgatja az egyes témák fortélyait. Nekem nagyon tetszett, napozás közben el is olvastam az egész könyvet, és valóban jól alkalmazható mindaz, amit leír benne.
A 2., 3. kötet már haladóknak ajánlott, de hasonlóan gyakorlatias. Ajánlom mindazok figyelmébe, akik amatőr szinten vannak ugyan, de érdeklődnek e hobby irányában...