Egy másik aspektus is van, amit a szenzorok méretét illeti.
Az objektívek által kivetített kép értelemszerűen nem párhuzamos fénysugarakból áll. Ezért a vetített fénysugarak nem ugyanabban a szögben érkeznek az érzékelő felületére. Anno az analóg világban ez nem számított - mindegy milyen irányból érte a filmet a fény, ugyanolyan módon rögzítette a kémia a fényerőt.
Az elektromos érzékelőre vetülő fény iránya viszont nagyon fontos tényező. Minél jobban tér el a derékszögtől, annál kevésbé tudja az érzékelő felmérni adott pontban a fényerőt.
Ezért minél kissebb az érzékelő felülete, szó szerint, jobb, mert a vetített fény nagyobb része esik rá közel derékszögben.
Ezért van az, hogy eleve a kis érzékelőhöz tervezett obik, már nem jók a 35mm-es gépekre, vagy a full-frame-os gépekre. Nem csak a méret az előny, hanem az is, hogy kissebb érzékelőre, a meglévő analóg korszaki obik megfelelő módon használhatók. A full-frame digitális érzékelőkkel ez már csak korlátozottan igaz - a fent említett probléma miatt csakis és kizárólagosan azokkal az obikkal lehet jó eredményt elérni, melyeknek a vetített képe kevésbé domború, mint az átlag. Ezért az igen jó minőségű képeket alkotó érzékelők előállítása full-frame-ban, vagy annál nagyobban igen nagy kihívás - nem csoda, hogy ezek a gépek nagyon drágák, és drágább tartozékparkkal rendelkeznek.
Majdnem azt lehet mondani, hogy ugyanazzal az obival, ugyanabban a beállításban egy full-frame-es érzékelőn a kép jobban lesz vignyettálva, mint az analóg 35mm-es filmen:
Nyilván ha ennek a közepébe esik a kissebb érzékelő, azon sokkal jobb lesz, az egyébként nagyból kivágott kép.
Ezért tudni kell az obi kiválasztásakor, hogy mennyivel kell valójában az obira ráírt relatív fókusztávolságot beszorozni, hogy az APS-C érzékelővel ugyanazt a látószöget kapjuk, mintha 35mm-es filmre fényképeznénk.
Ezért pl. a Canon 50mm-es obi, valójában egy 80mm-esnek felel meg. Azaz a normál obiból, egy portré obid van, ha APS-C-s gépre teszed fel
