Pénteken megtörtént a próba.
Elöljáróban annyit, hogy
mégsem a hibridet vittem el, hanem az 1,2 turbós benzinest. Időszűkében voltam és pont előttem vitték ki a hibridet. Sebaj, a szalonban körbenyálaztam, vezetni már vezettem 2012-ben, amikor megjelent az Auris II.
Az 1,2-es motor egy tökéletes kis alapmotor. Van rajta
motorolaj hűtő is, így alapból jól indul története. Beindítást követően belülről szinte nem hallatszik a motor hangja, de még csak nem is rázkódik. Észrevétlenül működik.
Klíma bekapcs, mert 33 fok volt, indulás. Fura az elektronikus gázpedál (lassú reakció), a kuplung puha, de hosszú úton mozog (ezek mind-mind az Avensisszel összevetve értendő különbségek, nem kritikák!).
Az autóban minden nagyon finoman csillapítva működik, aki korábban a gombok, kapcsolók miatt fanyalgott, annak azt ajánlom, MOST buzgerálja végig a kapcsolókat. A gombok nem lötyögnek, határozott, de puha érzettel működnek. A kormány multi-vezérlői is javítva lettek, nem olyan üresen kattannak. Egyszóval, ilyen téren egyértelmű és elvárt volt részemről a fejlődés/fejlesztés.
Én nem vagyok az a ütve-verve tesztelő ember, arra vagyok mindig kíváncsi, hogy a saját vezetési szokásaimhoz, autóhasználatomhoz mennyire tudom hozzáilleszteni az adott tesztelt modellt.
Mentünk egy kört a Bcsaba elkerülőn, kamionok között, előztem is vele. Ezután bekanyarodtunk a városba lámpázni, stb.
Nem lettem továbbra sem downsizing párti. A motor, bár hengerűrtartalmához mérten abszolút kiegyensúlyozottan adja le a teljesítményét, engem picit zavar, de legalábbis szokatlan a késlekedése. 1500 alatt semmi, ott szépen, folyamatosan megjön az ereje és igen halkan gyorsít (én 4000-nél nem forgattam feljebb, még csak 150km volt az autóban). Érzésre bőven hozza azt a dinamikát, amit a céges 1,2 tsi Octaviák.
A váltó abszolút rövid utakon jár, megvan minden fokozatnak a pontos helye és ez érződik is. A kar mozgatásához picit nagyobb erő, illetve, határozottabb kéz kell, de jó értelemben. Ez nem moslékkavaró. Az áttételek hosszúak, ezért, és a jó szigeteltség miatt egyáltalán nem éreztem dinamikusnak, holott, a sebesség megvolt. Az Avéba visszaülve, ilyen szempontból egyértelműen érződik a 10-12 éves fejlesztésbeni különbség.
A sebességérzet alacsony, mindegy, hogy városban haladunk-e, vagy városon kívül. 100-110 körül inkább csak némi szélzaj hallatszódik a szélvédő felől.
Az értékesítő szerint, ez a modell, ezzel a motorral leginkább városi, kisebb távolságokba történő használatra lett kitalálva,
nem kifejezetten hosszútávú utazóautó. Ez klímával használva már 2 személlyel is érződik. Amíg csak normál módban vezet az ember (követi a forgalom ritmusát), addig tök jó, rugalmas, van benne nyomaték is. Amint, azonban egy kicsit dinamikusabbra fordul a helyzet, ott már érződik, hogy kicsi a motor. Tartalék nincs benne túl sok. Nem vészes, de meg kell ismerni a motor határait és aszerint vezetni, akkor nem lesz vele gond. Azt is hozzá kell venni, hogy egy kb 150km-t futott nyers motor nem fog olyan dinamikát adni, mint egy 20-30 000-et futott, megfelelően bejáratott darab.
A fogyasztására voltam kíváncsi, de ennyi idő alatt nem lehet reális képet nyerni róla. Indulás előtt pár percet járatni kellett a motort, hogy a klíma picit hűtsön a forró beltéren. Amikor beszálltam, éppen 11,4 l/100km-t mutatott a fed. comp. Pár km múlva már csak 10,4-et. Ami nagyon nem tetszett (és a T27 Avensis után átvette az Auris is), az a csúszkás kijelzésű pillanatnyi fogyi mutató. Nekem nagyon hiányzik a számmal történő kijelzés.
Egyébként,
a műszerfal nekem kifejezetten tetszett élőben (ugye, többek között ez is megújult), a középre helyezett 4"-os színes kijelző egészen szép képet ad, pixelek nem láthatók a vezető ülésben ülve.
Nagy kedvencem lett a klímapanel vezérlő. Ez teljesen új lett a ráncfelvarrással és részben a GT-86 stílusa köszön vissza részleteiben. A hőfok és ventillátor sebesség szabályzó funkció egy-egy vízszintesen fekvő, a panelből egy fél ujjbegynyire kiálló módon került elhelyezésre. Nem nyomogatni kell, hanem föl-le billentgetni lehet. Nagyon kellemes nyomásponttal és erőszükséglettel. Tök jó, különleges, praktikus.
A konzolon lévő média központtal kapcsolatban vegyesek az érzéseim: egyrészt tetszik, mert tök hype az, hogy nincs egyetlen gomb, tekerős sem rajta. Teljes érintőképernyő az egész. Ami, viszont nagyon nem tetszik, sőt, hányinger közeli számomra, az a fekete zongoralakk túlzó mennyisége (számomra a puszta léte is hányinger keltő!!!). Borzasztó, gyűjti az ujjlenyomatokat, mint a fene, tisztán tartani lehetetlen. Ráadásul, vastagon rákerült az ajtóbehúzóra is... tényleg ennyire nem érzik, hogy ez már jópár éve gáz ebben a kategóriában?
Az egész média panel rögzítési helyzete komoly szépérzéki kívánnivalót hagy maga után: Olyan, mintha a kb 1,5-2cm vastag panelt kétoldalú ragasztóval rányomták volna a középkonzolra.
Nem is értem, hogy lehetett ezt így, ahelyett, hogy szépen szintben belesüllyesztették volna a középkonzolba. Annyira bántó a szememnek, hogy nagyon!
Ami, viszont nagyon ízléses, azok a vékony, kellemes tapintású,
matt alu hatású dekorcsíkok. Ezek tényleg szépek, nem tolakodók, én ezeket átfuttattam volna az (zongoralakk helyett) ajtóbehúzókra is, mintegy, körbeölelje optikailag a bent ülőket. Sokkal-sokkal minőségibb hatású lett volna, mint így, ahogy végül megcsinálták...
Kifogásolható továbbá, hogy
az ajtókban a térképtartó zsebek felső íve sorjás. Ezt nem szabadna megengednie magának a Toyotának. Mondtam is az értékesítőnek, hogy bár Toyota-fan vagyok, messze nem az ilyen elnagyolt részletek miatt! Ezek megszüntetése 0 dollárba kerülnének a gyártás során, mégis, sokat dobnának az összképen és az ÉRZETEN.
Így, sajnos jogos kritika érheti és éri is.
Nem tetszik az sem, hogy a csomagtartó padló lemeze, ugyan kárpitozott, de anyagában egy vékony pozdorja lemez. Nyiklik-nyeklik, hogyan tesz bele az ember egy nehezebb dolgot anélkül, hogy sérüljön az elem? Sehogy. Egy Golf VII-ben ez IS kifogástalan módon van megoldva.
Számomra zavaró, bántó, hogy ezek a filléres, vagy éppen költség nélküli apróságok jelen vannak az Aurisban, mert ezeket leszámítva, tipikus Toyota: Finom, csendes, stresszmentes, kényelmes autó és közelről körbejárva, azt merem mondani, szép is. Végignézegettem a formáit, hajlatait kb 10cm közelről, tényleg őszintén mondom, hogy szép ez az autó. Úgy szép, hogy nem hasonlít más modellre, abszolút egyedi formája, stílusa van, én nem tartom összetéveszthetőnek.
A hátsó lámpája is már ledcsíkos, ráadásul, a burája is sötétített.
Én nem próbáltam, de állítólag sokkal jobb lett a futóműhangolása is az előzőhöz képest.
Az érkékesítő srác a kritikáimra elmondta, hogy
a Toyota nagy dobásra készül az elkövetkező években, ezért érezhető az, hogy elnagyol bizonyos dolgokat (pl. Avensis II. facelift).
Jövő évben jön egy kisebb SUV (az a kategória, amiben most jelent meg a Mazda CX3!), ami kb 1 millával lesz a RAV4 alá árazva. Természetesen,
hibrid is lesz belőle.
Az Avensis biztosan, de talán még a mostani Corolla is eltűnik majd a kínálatból, de helyükre teljesen új fejlesztésű modellt ígérnek, ami mindenben igyekszik majd alkalmazkodni az EU-i trendekhez, igényekhez. Nem tudni még, hogy milyen karosszériaváltozatban, de sanszos, hogy az emelt hasmagasságú, családbarátabb kategóriában fog indulni. Árban nem akarják túllépni a mostani Avensis szintet. Ezek csak pletykák, persze, mert még ők sem tudnak hivatalos információt a tervekről.
Annyi biztos, hogy az általam érzékelt "hiányosságok", nem tetszések egy USA-ban nem szempontok. De nem csak az USA-ban nem, hanem Kínában, Oroszországban sem. A Toyota globálisan fejleszti a modelljeit, olyan igényeket, megoldásokat preferál, ami a számára jövedelmezőbb piacok igényeit elégíti ki. Az EU eladások, részben a NY-EU-i lokál patriótaság miatt, jelentős mértékben nem növelhetők azzal, hogy egy-egy műanyag elem sorjáit gyárban megszüntetik... Nem ennyin múlik a dolog. És ezek a dolgok, csak az EU-i vásárlóknak tűnnek fel.
Összességében mi a véleményem a ráncfelvarrott Auris II-ről? Az, hogy rengeteg dologban javult, szebb, jobb lett, de maradt több hiányossága is korábbról. Tipikus Toyota, így, akinek bejön ez a Toyotaság, az imádni fogja, de nem tudom, létezhet-e akár csak elvben is olyan ember, aki egy GolfVI-VII-ből saját akarata alapján ül át ilyen Aurisba. Ja, de! A hibridbe igen! Ez nem is lehet kérdés,
a hibrid Auris a legértékesebb modell a típuson belül!Én úgy fogalmaztam az értékesítőnek, hogy az 1,33-as motort nem szabadna ebbe a kasztniba beletenni, ennek az 1,2 Atkinsonos turbónak kellene lennie az alapmotornak. Aztán az 1,6 valvematic az optimum, és a hibrid a non plus ultra. Meg, ugye, jó lenne egy sportosabb változat is...
Jövőhét pénteken megyek tesztvezetni az
új Avensist is!