Hát csak ismételni tudom magam: nekünk ugye nemcsak Corollánk van, hanem Ave II-esünk is, és ezek után a szalonban az Aurisba, ill. az Ave III-ba beülve kábé ugyanolyan szintű változást tapasztalok az elődhöz képest, mindkettő esetében. Mindkettő minőségérzete önmagában véve teljesen rendben van (!), de egyiké sem olyan jó, mint az elődé. Azt persze, hogy mi mennyire zörög, egy ilyen statikus próba során nyilván nem lehet kideríteni; mindenesetre az Auris-nyúzótesztben nem írtak zörgésekről, pedig egészen biztosan megtették volna, ha tapasztaltak volna ilyet. Itt a fórumon sem említett eddig más Auris-tulaj ilyesmit, tehát szvsz a jelenség nem általános.
Persze a mérce nyilván mindenkinél más, amire jó példa két dolog a Ronin által említett, az Avensisével kapcsolatos kifogások közül. Írta tehát, hogy az ajtón a kartámasz recseg, a középső könyöklő meg zörög. Hát wazz, kipróbáltam a miénkben, és csakugyan, lehet ezekre olyan erőhatást gyakorolni (ehhez bizonyos irányokban, illetve erővel kell megnyomni őket), hogy megreccsenjenek ill. zörrenjenek. Tehát valóban, ezek alapján kijelenthető (tömören fogalmazva), hogy "recsegnek" ill. "zörögnek". Csak mondjuk nekem ezt eszembe nem jutna hibaként érzékelni (pláne felróni), de OK, másnak ettől még joga van ezeken fennakadni. De hogy a tesztelők nem hagyták volna szó nélkül, ha az Auris a szirl által leírt mértékben-módon zörögne, az tuti.
Ami meg a kategória átlagát illet, hát
... Tegnap pl. ültem pár órát egy kétéves Honda CR-V-ben; abban semmivel sem volt igényesebb a beltér, mint az Aurisban. Pedig ugye drágább kategóriájú autó. PUG 308-asban még nem ültem, de nyugodt szívvel meghagyom nekik a jobb minőségű belteret az Aurishoz képest - vigaszként