Na itt vagyok én is.
A P7-es az a 84-89-ig gyártott verzió. Nekem erről vannak tapasztalataim.
Az ezres 1E motor a Toyota utolsó manuális szívatós motorja volt. Az ezer köbcentis, 4 hengeres, hengerenként 3 szelepes motorja meglehetősen kellemesen mozgatta a kasztnit. Olajat egy grammot sem evett, pedig 300.000 km volt már benne. Fogyasztásával nem voltam kibékülve, mert városon kívül 6-6,5-öt megette (90-100-as tempónál), városban sok hidegindítással pedig a 8-9et elérte. Ezért is lett gázos a kicsike, gázból 8 litert evett vegyesben. A fogyasztás nagyon állapotfüggő: az enyémnek nem volt teljesen rendben a karbija, és már javítani sem lehetett.
A kényelme nem volt elsőosztályú, relatíve rázós volt. Köszönhető ez többek közt a teljesen egyszerű, merev hátsó tengelynek. Az ezres Starletekben nem volt kanyarstabilizátor, csak az 1.3-asokban. Ennek ellenére szerintem nagyon jól kanyarodott
A biztonság tényleg nagyon gyenge. Ez volt az egyik fő oka a váltásnak. Az oldalkárpitot leszedve látszott az ajtó "vastagsága" - egy darab acéllemez, és ennyi. Se merevítés, se több réteg. :shock: Persze ez akkoriban nem volt gond. Annak ellenére, hogy jó állapotú volt, rohadt pár helyen. Azokat kilakatoltattam.
Van még tapasztalatom dízel P7-es Starlettel is. Na AZ egy csodamasina volt. Imádtam. Puritánabb volt, mint az újabb gyártású benzines, de ahogy ment... Nagyon jó nyomatékos kocsi volt. Mindezt 5 liter ALATTI fogyasztással. Pedig 100 alatt sosem mentem vele
Mondanom sem kell, télen is egy pöccre indult. A törés után az új gazdája megcsináltatta, és azóta is rója az utakat. Kétszer szembetalálkoztam már vele. Mennek vele mint az állat
Nagyon sok mindent lehetne még mesélni. De a legegyszerűbb az volna, ha beleülnél egybe, és megnéznéd. Aztán ha van még kérdésed, válaszolok :wink: