Eheti japán.
Amit érdemes kerülni Japánban, az a régi belvárosi szálló. Már nem is emlékszem melyik városban történt, hogy csak egy belvárosi szállodában találtam szobát. Hát ez orbitális szívás volt. Ti. ezekben minden nagyon kicsi. Maga a szoba, az ágy, de még a folyosók is szűkek, nem beszélve a fordulókról. Bár ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy OFF OFF sztori. Ha már csevegünk (aztán visszatérek erre a szállóra is). Szóval egyszer Amszterdamban sikerült egy olyan szállóban szobát találnom, ahol nem fértem be a liftbe, a lépcsőn is majdnem csak úgy tudtam felmenni, ha zsírral bekennek, a szoba meg ágy szélességű volt. De az ágy legalább európai ember hosszúságú volt, és itt sikeresen visszakötöttem Japánra.
Tehát a régi szálloda. az hagyján, hogy az ágy a sípcsontom közepéig ért, az azonban mókás volt (?) hogy a slóziba csak tolatva tudtam bemenni. Ti. olyan szűk volt, hogy ha rendesen beléptem, nem tudtam megfordulni. Kínomban röhögtem. A "fördőszoba", ahogy általában a szállodákban szokás egybe volt építve a WC-vel. Nos a tisztálkodás szintén érdekes mulatság volt, mert képzeljétek el, hogy csak úgy tudtam a mosdó elé állni, hogy a bal lábam kint volt a folyosón (mármint a szobában lévő folyosón, vagy belépőn, vagy mi) és a jobb pedig enyhén behajlítva bent, modnjuk úgy, hogy a mosdókagyló és a WCkagyló között. Iszonyúan elfáradtam. Szerencsére ez egy egy éjszakás kaland volt.
Ehhez a szállodához kötődik még, hogy itt kivételesen egyedül voltam, azaz nem volt esti társaságom. Ezért vacsora után gondoltam sétálok egyet. Ezt nem kellett volna. Rövid időn belül eltévedtem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és még ha lett volna is, vagy pl. taxit fogok, nem tudtam volna megmondani a szálló nevét. Hát gyerekek, nem is emlékszem rá, voltam-e valaha úgy beszarva, mint akkor. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy a szálloda a vasút mellett volt. Úgy képzeljétek el, mintha a vasúti töltés mellé lett volna építve (a belvárosban). Ezért azt találtam ki, hogy még egy nagy japán városban sem lehet több, mint 4 pályaudvar, és azokból jószerivel sugár irányba mennek ki a vasút vonalak. Tehát ha elindulok egy irányba, csak idő kérdése, hogy belefussak egy vasútvonalba. Így is tettem. Persze annyit azért tudtam, hogy mikor hagytam el a szállót, és ennyi idő alatt, 3-4 km/h sebességet feltételezve, mennyit haladhattam. Ezért ha X időn belül nem találtam vasutat, visszafordultam az akkor már jól megjegyzett kiindulási pontomhoz, és arra merőlégesen próbálkoztam. Szerencsém volt, mert a másodiknál már meghallottam a jellegzetes pályaudvari hangokat, meg néhány hatalmas reklámot is ismerősnek véltem felfedezni. Persze jól látható, hogy itt írok, ergo tényleg nem vesztem el.
Folyt. köv.
