Sziasztok!
2200 km-t tettem meg az elmúlt héten egy E11-es Toyotával ami 1.4-es VVTi benzines motorral szerelt példány. Már korábban hallottam a motor felől enyhe ciripelő hangot, autópályán 5-ös fokozatban közepes gáznadásnál 3ezres fordulat környékén. De ezen a héten nagyobb terhelésnek volt kitéve mivel több ezer méteres hegyeket is meg kellett mászni vele. A lényeg, hogy 2 és 3 ezres fordulat között olyan közepes gázállásnál, olyan hangot ad a motor mintha dízeles lenne, persze nem olyan erősen hallható, csak az a jellegzetes kopogós égés mint a dízeleknél. Ahogy elkezdte csinálni és picit erősebben elkezdtem nyomni a gázt akkor a hang is erősödött, majd ha még nagyobb gázt adtam akkor megszűnt, ha erőteljesen gyorsítok, akkor semmi ilyesmit nem lehet hallani, illetve hideg motornál sem hallani, ahogy bemelegszik rendesen, és főként emelkedőn közepes gázadásnál előjön mindegy milyen sebesség fokozatban van, 2 és 3 ezer között lehet hallani főként, de 3 ezer fölött is hallani nagyon picit, ha épp olyan kedve van. Én nem tudom elképzelni hogy lánc lenne, mivel terhelés függő, pl. néha akkor is hallani egy pillanatra csak sokkal hangosabban, amikor majdnem lefullad (egyes fokozat, közepes gázadás), olyan hangja van mintha dízel motor lenne.
Én a gyújtásra gyanakszom elsőként, hogy bizonyos esetekben túl korán gyújtja be az üzemanyagot és abból adódik a kopogós égés. Nem tudom pontosan mit jelent a változó szelepvezérlés, lehet, hogy a szelepvezérlő tengely, pontosabban a bütykök lehetnek megkopva és az csörömpöl. Idehaza (ugyanazzal a benzinnel) már alig hallottam, nincs nagy emelkedő, nincs kopogás.
Érdemes szétkapni ezért a motort? Esetleg ez jellegzetes hiba ennél a szériánál?