ez tök jó, de akkor sem lehet véletlen a polémia a jobbról előzés felfogása körül...
Az a véleményem erről, hogy kb. senki nem vette a fáradságot az érintettek közül (most nem rátok gondolok, hanem pl. arra, aki megfogalmazta azt a nonszensz minisztériumi álláspontot), hogy rászánjon pár percet, és utánaolvasson
Ez amúgy már abból is kiderül, hogy belekeverte a rövid időn belüli többszöri sávváltást, ami CSAK LAKOTT TERÜLETEN BELÜLRE vonatkozik:
"
Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni,
a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos."
Nem véletlenül írtam, hogy zagyvaság az egész álláspont... elkeserítő, hogy ilyesmit adnak ki, és ezzel teljesen félrevezetik az embereket
!