A korábbiakban leírtakból nekem úgy tűnt, hogy többet dohányzol kocsiban.
Egyébként a nemdohányzók azt az egy szálat is észreveszik, amikor beülnek, mert a kárpit nem szellőzik olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan magába szedi a füstöt.
Ezért szellőztetek cigizés közben végig (függetlenül attól, hogy kint mennyire van hideg), a jobb első ablak félig lenyitásával - utána pedig, rövid időre, lenyitom mindkét első ablakot teljesen, hogy kimenjen a maradék füst is. Hidd el, ez, és az, hogy nem tárolok csikket a hamutartóban, bőven elég ahhoz (pláne ilyen alacsony cigi-mennyiség mellett), hogy ne legyen a kocsiban büdös.
Igen, azt így is meg lehet érezni, hogy az autóban dohányoznak - főleg ha mondjuk erre csak 1-2 órával korábban került sor. De ez, és a
bagószag, nagyon messze vannak egymástól. Enyhe dohányszag van, abszolút nem kellemetlen, nem zavaró, nem büdös. Ezt direkt megkérdeztem több olyan (nő) rokonomtól és ismerősömtől is, akik nem dohányoznak. Egy részük nem is érezte - aki pedig mégis, az mind úgy nyilatkozott, hogy épp érezhető, de csöppet sem kellemetlen.
Ezeket az egyszerű módszereket amúgy anno ex-barátnémtól tanultam el, aki viszonylag komolyan dohányzott, napi fél-egy dobozzal elszívott. Otthon is, kocsiban is. Mégis meg tudta oldani, hogy se az autója, se a lakása ne legyen büdös.
A sztorihoz még az is hozzátartozik, hogy a kocsimban van illatosító, és, mióta oktatok, nagyon gyakran porszívózok, tisztítom az ablakokat, a műanyagokat, időnként pedig (kárpittisztító sprayvel) az üléseket is. A hamutartót pedig minden kocsimosás során kiöblítem.