Egy jó példa arra, hogy a németek hogyan rúgtak maguknak öngólt, a hozzáállásukkal: a "szabvány könnyű terepjáró személygépkocsi" (kb.), azaz a "leichter geländegängiger Einheits-Personenkraftwagen" (szép, mi
) - vagy ahogy a katonák hívták: a Stoewer (lévén a Stoewer fejlesztette ki, aztán rajta kívül még a BMW és a Hanomag gyártotta) - íme:
A járműbe, amúgy német módra, apait-anyait beleöltek mérnöki tudás terén. Figyelem, 1936-ot írunk: állandó összkerék-hajtás (!), 3 darab önzáró differenciál-zár (!!), és (szilárd burkolatú úton reteszelhető) négykerék-kormányzás (!!!)
Csak éppen, ugyancsak amúgy német módra, azt felejtették el, hogy egy hatalmas sorozatra szánt, katonai járműnél vannak más prioritások is, mint a high-tech
... a Stoewer ugyanis nehéz lett, emiatt lassú, és marha nagy fogyasztású; továbbá, a vadiúj és bonyolult technikának "hála", rettentő megbízhatatlan; és végül, de nem utolsó sorban, iszonyú drága (több, mint kétszer annyiba került, mint a később tömegesen elterjedő, hasonló szerepkört betöltő VW Kübelwagen).
Az eredmény: 1940-től már lényegesen egyszerűbb technikával, és kisebb darabszámban gyártották; 1943-tól pedig egyáltalán nem. Vagyis nem vált be - de addig is lekötött egy csomó kapacitást és erőforrást, fokozta a logisztikai káoszt, és szivatta a csapatokat a fronton.
