Én egyébként vágom az első szettet. Fölöslegesnek tartom olyan tartománnyal terhelni az első szettet, amit úgysem bír, a jelenlegi felállásban.
A mélyközép alját is vágod? Nálam azt a mester úgy lőtte be, hogy HPF kikapcsolva. Némileg testesebb lett ettől (is) a mélyközép. Azt magyarázta, hogy ha alul elvágod a kicket, akkor a vágás nem csak a mélyét, hanem a középtartományát is fogja érinteni - és valóban.
A torzítással kapcsolatban tökhülye vagyok, ahogy régebben utánaolvastam, illetve amit saját kocsiban hallottam, az alapján úgy sejtem, lehet elektronikai és mechanikai oka is. Ha nincs fázisban a szub az első hangszórókkal, önmagában az is elkenheti a hangzást. Ha nincs kicsillapítva az autó, és a szub beindítja a lemezeket, szerintem az is simán beleszólhat a középtartományba.
Hmmm ez igaz lehet, de akkor nem a szub indította el a folyamatot, hanem a lejjebb vitt szett. Egyébként igen, vágom a mélyközép alját. Próbáltam vágás nélkül is, de azon kívül, hogy még sokkal hamarabb elkezd kenődni a hangzás, nem tapasztaltam változást. Illetve ez jelentős változás, de inkább negatív.
Én még arra gyanakodtam, hogy a GTO tápja nem bírja el a lejjebb vitt mélyközepet és a szubot egyszerre, de ha jobban belegondolok, az erősítő még félig sincs feltekerve.
Még egy dolog lehet, hogy a 70W rms specifikációjú Hertzek valójában harmatgyengék. Nem hiszem, hogy kiugróan jók lennének, de a gyári fej nem tudta őket megjajtani, úgyhogy annyira gyenguszok se lehetnek....
Kezdek tanácstalan lenni... Bár ha jobban belegondolok, csak a hangerőt nem tudom annyira feltekerni. Ahol még nem torzít, vagy nem mosódik, ott szebben szól.
A szub fázishibája alatt nem tudom, mit értesz, de nekem kifejezetten javasolták, hogy játszogassak a fázisfordítással, mert azzal előre lehet hozni a mély hangokat....